Sayfadaki görseller
PDF
ePub

első vivmánya az 1557: 10. t. cz. 1. és 5. SS-ai. Ezekben egyfelől kimondatott, hogy valamint az ország lakóinak szabadalmai és összes szabadságai megtartandók és sértetlenek tartoznak lenni: úgy az egyházi szabadságok, mentességek és szabadalmak mindenektől sértetlenül megtartassanak, másfelől ismét, hogy a plebánosoknak s bármily rendü egyházi személyeknek szabadsága mindenekben megtartassék, többi közt azok halála után a kegyurak azoknak vagyonait és birtokait el ne foglalják és el ne vegyék, akár végrendelet mellett, akár a nélkül haljanak el; de a főpapok is, az elhaltak testvéreinek életben létével, az ily birtokokat magok részére el ne foglalják. 1)

Ezt követte az 1598: 40. t. cz., melyben Rudolf császár-király felkéretett, hogy a magyarországi főpapok végrendelkezhetése tárgyában kegyelmesen intézkedni méltóztassék. 2) De e kérelmet a bekövetkezett zavarok miatt sem Rudolf, sem II. Mátyás, hanem csak II. Ferdinánd teljesíthette, ki a nagy Pázmány Péter, esztergami érsek sürgetéseire 1625. decz. 11-én adá ki nagyfontosságú királyi leiratát. 3)

Megadja ebben a fejedelem, az ötet megillető teljhatalom alapján, a magyar főpapságnak, az ez utóbbi

1) 1557:10. t. cz. 1. §. Ut sicuti privilegia et libertates omnium Regnicolarum observari et inviolata esse debent; ita etiam libertates et immunitates, privilegiaque Ecclesiastica ab omnibus inviolabiliter observentur etc. 5. g. Plebanis etiam et aliis Ecclesiasticis Personis, cuiuscunque status, libertas sua in omnibus observetur : Ac inter alia ne post mortem illorum, pro se occupent aut accipiant Patroni, res, et bona illorum, sive testati, sive intestati decesserint: Sed neque etiam Praelati, fratribus superstitibus eorum, qui decesserint, bona ejusmodi pro se occupent. 2) Resolutio Majestatis Suae Caesareae super facultate testandi pro Dominis Praelatis Hungariae ; demisse expetitur. De disponendi quoque facultate Dominorum Praelatorum, super Bonis ipsorum mobilibus et acquisititiis ; simili modo se benigne resolvere dignetur. -. 8) Lásd szövegét »Függelékem« I. száma alatt.

által kérelmezett szabad végrendelkezést, pusztán a következő csekély feltételeket kötvén ki, u. m.:

Akár birt az elhúnyt főpap székes-káptalannal, akár volt légyen az káptalanbeli tag, akár tett végrendeletet és rendelt abban végrendeleti végrehajtókat, akár nem, köteles a káptalan kebeléből három tapasztalt hűségü egyént (kik közül az egyik mindenkoron a király nevében küldetik és nevében jár közben) kijelölni, kik úgy a temetkezésről, mint az ingók leltározásáról és azok fentartásáról, különbeni kiközösités, javadalom és tiszteletvesztés büntetése alatt, gondoskodni kötelesek. Az ingók felosztása azután akkép rendeltetik eszközöltetni, hogy a tisztességes, de nem pompás temetés, valamint az alamizsnák kiosztása után, a cselédek és hitelezők elégíttessenek ki, mégis a magyar papnöveldék intézményének hátrányára czélzó és ennélfogva alapjukban érvénytelen kötelezettségek kivételével; továbbá az összes könyvek jussanak a nagyszombati zsinat határozatának megfelelőleg a káptalannak könyvtár alapítása czéljára; mig az egyházi díszöltönyök és oltárdiszítmények az egyháznak, a házi felszerelvények és butorok ellenben az utódnak. Az ezek levonása után fenmaradó ingóságok értéke végre felezendő s az egyik félrész különféle, részletesen felsorolt egyháztanulmányi czélokra fordíttassék, mig a másik fele részről megengedtetik a canonok által előirt czélokrai rendelkezés.

Jóllehet e királyi leirat elég szabatosan adja elő a felség akaratát, azért mégis több eset fordult elő, melyekben az meg nem tartatott. Ez azután az elhúnyt főpap örökösei és a királyi fiscus közt, vagy ez utóbbi és a belépő főpap között, különféle egyenetlenségekre és ennek következtében felfelé különféle panaszokra

adott alkalmat. Legelkeseredettebb volt e vita boldogult Szegedy Ferencz Lénhárt néhai egri püspök hagyatékának tárgyalása alkalmával, úgy hogy ennek kiegyenlítése és további hason viszásságok elkerülése végett I. Lipót indíttatva érezé magát 1675. deczember 29. még tüzetesb és ennélfogva igen fontos királyi rendelvény kibocsájtására. 1)

Tüzetesen rendeli itt a felség, hogy ezentúl az elhúnyt főpap ingó javainak lepecsételése és leltározása alkalmával, első helyen legyenek a káptalani kiküldöttek, kik mellé másodsorban mindig a kamarai tisztviselők helyezendők; mint viszont a püspöki javak administratiójához a kamara, illetve a királyi fiscus mellé mindig egy káptalani tag alkalmazandó; a többire nézve kinek-kinek meghagyandó az ötet megillető hatáskör. És ha köztük bármi tekintetben nézeteltérés merülne fel, azt a pozsonyi kamara és az esztergami érsek igyekezzenek barátságos úton kiegyenlíteni, mi, ha nem sikerülne, akkor az udvari kamara és udvari cancellária által kisérlendő meg a kiegyenlítés és ha még ezek sem tudnának megegyezni, úgy az ügy végleges elintézés végett ő felségének terjesztessék fel.

Minden jóakarat mellett még e királyi leirat sem vala képes czélt érni. Az elégedetlenség nőttön nőtt, úgy hogy rövid két év elteltével 1677. julius 30-án I. Lipót ismét kénytelen volt egy ujabb rendelvényt 2) kibocsájtani, melyben az elhúnyt főpapok vagyonának leltározása ismét a káptalannak engedtetett át mégis azon módosítással, hogy az egyik káptalani tag a király nevében legyen kiküldendő, mely utóbbi intézkedés

) L. szövegét »Függelé

1) L. szövegét »Függelékem« II. sz. a. kem« III. sz. a.

indoka hihetőleg az volt, hogy az eljárás tisztán egyházi jellegétől megfosztassék. Ezen kiküldötteknek tétetett azután kötelességévé, hogy az esetleg talált végrendeletet az esztergami érseknek vagy széküresedés esetén a lelkiekbeni helyettesének küldjék meg, ki azután a kamarával egyetértőleg intézkedett azon esetben, ha a végrendelet, különösen a végvárak tekintetében, II. Ferdinánd rendelete értelmében nem intézkedett volna.

Ezekkel azonban a főpapok végrendelkezési joga korántsem nyert végleges megoldást. Hol a kincstár emelt panaszt, hol pedig a főpapok panaszkodtak. Ez utóbbiak közt különösen kivált Telekessy István egri püspök, ki kénytelen volt panaszt emelni azon nevezetes sérelmek miatt, melyek 1699-ben elhunyt előde Fenesy György volt egri püspök javainak összeirása; leltározása, úgy a javadalom kezelése körül a széküresedés alkalmával elkövetett visszaélések folytán merültek fel.

E visszás állapotot az ország főpapsága tovább tűrni nem akarván az, az időben az udvarnál is nagy kegyben állott Kollonich Lipót esztergami bibornok-érsekhez fordult, felkérvén ötet a kellő lépések megtételére. Kollonich bibornokérsek a főpapság e közös ügyét teljes erélylyel karolta fel. Érintkezésbe tette magát e tekintetben a királyi kamarával és ott is egyezkedési hajlamra találván, folytatá a barátságos tárgyalásokat, melyek azt eredményezék, hogy már 1700. deczember 5-én a kamarával ama hires és az ő nevéről elnevezett, de szó szerinti szövegében 1) vajmi kevesek által ismert egyességre lépett, mely azután 1703. junius

1) L. szövegét » Függelékem« IV. sz. a.

15-én lön kihirdetve. Ebben a hagyatéki vagyon összeirása, leltározása és biztosítására vonatkozó intézkedések felsorolása után megállapíttatik, hogy azon főpapok, kik királyi kinevezések folytán nyerték javadalmaikat, ezen javadalmakból eredő szerzeményeikről következőleg rendelkezhetnek. A hagyatékból mindenekelőtt levonandók a temetési költségek, azután a szolgaszemélyzet bére, a hitelezők követelései ez utóbbiakra nézve megjegyeztetvén, hogy ha az elhunyt az egyház vagy papnövelde sérelmére csinált volna adósságokat, miután az ily adósságcsinálás tiltva van, azok érvényteleneknek tekintendők; továbbá a könyvek és kéziratok a javadalomra, a papi öltözékek, szentedények és oltárkészletek az egyházra, a házi felszerelés pedig, mint asztal-, konyha- és pinczekészletek, székek, ágyak, szőnyegek stb. az utódra szállanak. A mi ezek levonása után fennmarad, három egyenlő részre osztandó, melyből

egy rész az egyháznak papnövelde építésére, templomok helyrehozására, paplakok javítására, az elhúnyt kivánságához képest második része a királyi kincstárra, várerődítési czélokra szálljon - a harmadik részről pedig a javadalmas tetszése szerint rendelkezhetik. Ha pedig a javadalmas végrendelet nélkül halna meg, akkor ezen harmadrész is felében a kincstára, másik felében az egyházra szálljon. 1)

Az e kérdésben hozott 1715: 16. t. cz. 2) ismét tudatja velünk, hogy III. Károly ő cs. kir. Felsége ke

1) Ez utóbbi felerészről Boncz Ferencz miniszteri tanácsos, közalapítványi kir. ügyigazgató többször idézett munkájának 27. oldalán azt állítja, hogy most már későbbi rendeleteknél, jelesen az 1776. febr. 13. kir. rendeletnél fogva, egészen a királyi fiscust illeti, de én ezt meg nem szerezhetvén, szövegét nem ismerem. 2) 1715 : 16. t. cz. szövegét l. »Függelékem« V. sz. alatt.

« ÖncekiDevam »